2014. január 9., csütörtök

2013-AS DIY KARÁCSONYI AJÁNDÉKAIM


Korábban már említettem Nektek, hogy "idén" Karácsonyra is készültem a vásárolt ajándékok mellé egy-két személyes meglepetéssel is, de mivel Anya rendszeresen olvassa a blogot, én pedig nem szerettem volna lelőni a poént, csak most kerül rájuk sor itt a blogon.

Anyának a tavalyi Karácsonyhoz hasonlóan, most is egy Inspirációs naplót készítettem, viszont ez felépítésében teljesen más, mint az előző volt. Akkor dátumozatlan változatot kapott, amibe naponta több kérdésre kellett válaszolnia, és minden naphoz volt egy gondolat és egy "5 perc én" program is, ami minden egyes alkalommal más testrészt vett kezelésbe. A mostani egy kis személyes bevezetővel indul, hasonlóval, mint a sulis tervező. Van benne egy kívánságlista, egy "Céljaim 2014-re" tábla és egy projektnapló. Bakancslista-szerűen egy külön oldalt kaptak az elolvasandó könyvek és a megnézendő filmek, helyszínek. Ezek mellett visszaszámláló, ajándékötletek, születésnapok- névnapok listája, és még egy jó pár dolog került bele. A másik nagy különbség, hogy maga a napló része most dátumozott lett, és minden napra egy befejezendő mondat jutott, valamint minden hétre egy Oravecz Nóra idézet, egy "Things I like this week" és egy "Énidő" modul.


A nyomtatással volt egy kis kavarodás, mert egy-két oldal nem olyan betűtípussal lett kinyomtatva, ahogy a naplóban volt, de így végül nekem is lett belőle egy példányom, amit azóta is szorgosan töltögetek. Szerintem még most sem késő hozzákezdeni, úgyhogy ha szeretnétek, írjatok egy email-t, és nagyon szívesen átküldöm Nektek is. :)

Húgomnak és a barátjának idén egy páros bögrét készítettem. A bögréket a Tescoban vettem valami 150 Ft-ért, az arany marker pedig az Auchan-ból van, azt hiszem nagyjából 800 Ft-ba került. Díszítés előtt jó pár inspirációs képet végignéztem a Pinteresten, majd végül 2 mintát összemixelve készítettem el az én verziómat. Őszintén megmondom, azt hittem, hogy könnyebb lesz, de ha 50x nem töröltem le és rajzoltam újra a díszítést, akkor egyszer sem. Végül is még ez sem lett tökéletes, de az 50. után ez már kifejezetten elfogadhatónak tűnt. :D A száradással szerencsére már semmi gond nem volt, pár perc alatt teljesen megszáradt, de a biztonság kedvéért én vártam vele egy teljes napot a csomagolás előtt. 


 Szerencsére mindkét ajándék nagy sikert aratott, úgyhogy megérte velük fáradozni. :)



Ti szoktatok kézzel készített ajándékot adni? Idén kit mivel leptetek meg?





Címkék: , , , ,

10 megjegyzés:

Időpont: 2014. január 9. 9:46 , Blogger Dii írta...

Nagyon jók lettek :3 Nem semmi lehetett összeállítani ezt a naplót :O De nagyon tetszik! A bögrékről mosogatás közben sem jön le a felirat?
Én idén szokásomtól eltérően bonbont adtam mindenkinek, persze saját készítésűeket :) (aszalt narancsos étcsokis) és az ajándékdoboz is saját gyártmány volt.

 
Időpont: 2014. január 9. 9:53 , Blogger Viki írta...

Köszi Dii. :) Eddig még nem mondták, hogy lejött volna a felirat. De amúgy ha jól tudom, akkor a sima mosogatást bírja, csak a mosogatógépet nem.
Hűű, na ez a bonbon is szuper ötlet, főleg, hogy a dobozt is Te gyártottad hozzá. Fel is írom magamnak, hogy el ne felejtsem jövő Karácsonyig. :)

 
Időpont: 2014. január 9. 11:42 , Blogger Manna (mannakörmök) írta...

én is bögrét csináltam barátomnak. :)
az inspirációs napló nagyon tetszik, ötletes. :)

 
Időpont: 2014. január 9. 12:51 , Blogger Anna írta...

Nagyon ügyes vagy. :) Igazán kreatív ajándékok. :)

 
Időpont: 2014. január 9. 13:15 , Blogger Lina írta...

Ez az inspirációs napló szuper ötlet! Nekem biztos nem lenne ennyi kreativitásom, pedig egy ilyen napló lehet, kicsit feloldaná a karácsony utáni depimet...:)

 
Időpont: 2014. január 9. 13:18 , Blogger Fruzsi írta...

Mindkét ötlet nagyon szuper! Apukádnak nem készítettél valamit? :)

 
Időpont: 2014. január 9. 17:54 , Blogger Viki írta...

Manna (mannakörmök): És te milyen mintát raktál rá?

Moon Angel: Köszi. :)

Lina: Lehet, hogy tényleg érdemes lenne belekezdened. Már csak azért is jó buli, mert így jövőre (vagy még később) érdekes lesz visszaolvasni, hogy mikor mi történt. :)

Fruzsi: Köszi Fruzsi. Apa ugyan olyan Forma 1-es DVD válogatást kapott, mint tavaly, úgyhogy arról most nem írtam megint külön. :)

 
Időpont: 2014. január 9. 19:35 , Blogger Thimmyke írta...

Ötletesek. :3

 
Időpont: 2014. január 10. 6:18 , Blogger Eleni írta...

Nagyon ötletes mindkettő, a napló birizgálja a fantáziám... szerintem írok egy mailt, ha gép előtt leszek: )

 
Időpont: 2014. január 16. 19:13 , Blogger Viki írta...

Thimmyke: Köszi. :)

Azrail: Köszönöm szépen, remélem "élőben" is tetszik majd a napló. :)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal