2012. október 10., szerda

Pinspiráció

Régóta ért már bennem az a gondolat, hogy időnként hozok egy-két inspirációs összeállítást a blogra, mert szerintem nagyon sok szuper ötletet lehet ezekből hasznosítani. Végül Netti  és Verus után úgy döntöttem, hogy én is belevágok, és elkészítettem az első, heti inspirációs listámat. Igyekeztem úgy összeválogatni a témákat, hogy valamilyen szinten illeszkedjenek a blog fő vonalához, és hozzám is. Előre láthatólag ebben a néhány témában fogom közzétenni az adott heti kedvenceimet, remélve, hogy más is tud belőlük ihletet meríteni. :)


Heti Nő


Igazából, ha jobban megnézem, semmi extra, viszont nekem nagyon tetszik. Letisztult, elegáns, nőies. 



Heti Pasi


Nem tudom miért, de én kifejezetten szeretek férfi outfiteket nézegetni, ezért az állandó témáim közé is bekerült ez a kategória. A héten ez a laza, de stílusos összeállítás lett a kedvencem. 



Heti smink


Annyira tetszik ez a vörös rúzs- cicás szem kombó. Remélem egyszer elég bátor leszek ahhoz, hogy egy ilyen sminkben emberek közé merjek menni. 



Heti manikűr


Mostanában teljesen rá vagyok kattanva a szegecsekre. Lehetnek táskán, övön, pulcsin, kabáton, körmön, mindenhol imádom őket.



Heti hajkorona


Nem tudom, Ti mit gondoltok róla, de én egyáltalán nem értek egyet azzal a nézettel, miszerint egy nőnek csak hosszú haja lehet. Szerintem kifejezetten nőies tud lenni egy rövid haj is, csak tudni kell viselni.



Heti barkács


Ha a kulcscsomótokon 3-nál több kulcs van, érdemes lehet őket különböző színű lakkokkal befesteni, mert így a nagy kapkodásban is egyből  kiszúrjátok, hogy éppen melyikre van szükségeket.



Heti mottó


Általában esténként, TV nézés közben szokott rámjönni, hogy jajj de éhes vagyok, keressünk valami nasit... pedig ha valóban éhes lennék, nem nasi után nyúlnék, hanem rendes kaját ennék. Szóval ideje lesz megtanulnom az unatkozás és az éhség közti különbséget.



Heti vicces


Néha már kicsit erőltetettnek érzem a Ryan Gosling körüli felhajtást, de ezen a képen nagyon jót nevettem.



Heti furcsaság


Deréktól felfelé szerintem teljesen okés a dolog, de ezzel a nadrággal egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Vajon mit gondolhatott, amikor felvette?



Heti hangulat


Sokakkal ellentétben én nagyon szeretem az őszi- téli időszakot is. Ilyenkor meg van a hangulata annak, hogy amikor átfagyva hazaérek, főzök egy forró teát, gyújtok néhány gyertyát és egy nagy, meleg takaróba gubózva megnézem a kedvenc karácsonyos filmemet. Ti szeretitek a hűvösebb időt, vagy inkább meleg pártiak vagytok?


Szeretnétek a jövő héten is olvasni hasonló inspirációs bejegyzést itt a blogon, vagy inkább hanyagoljam a témát?


Címkék: , , ,

14 megjegyzés:

Időpont: 2012. október 10. 19:29 , Blogger Nóra írta...

nagyon tetszett ez bejegyzés,jöhetnek még! :) a virágos nacis pasi kicsit tényleg furi :D

 
Időpont: 2012. október 10. 19:30 , Blogger Bíró Ibolya írta...

Én most készülök új télikabátot és sálat, sapkát vásárolni, úgyhogy már várom azt a hideget, amikor ezeket fel lehet majd venni. :)
Én egyébként minden évszakot nagyon szeretek: a nyarat a lenge ruhákért, a tavaszt a virágillatért, a telet a jégkorizásért és forró italokért, az őszt pedig a minden szempontból érvényes átmenete miatt nyár és tél között. :)

Kíváncsian várom majd az inspirációkat, főleg a körmösre és hajasra fogok várni: hajlamos vagyok elhanyagolni ezt a két dolgot. A hajam -bár mindig friss, és kellemes tapintású- gyakran csak kifésülöm, és ennyi. Pedig rengeteg hajbavalóm van, amit használhatnék. A körmömmel ugyanez van, bár csak 4-5 db körömlakkal rendelkezem, ezeket is lehetne variálni. Új kihívások. :) ;)

 
Időpont: 2012. október 10. 20:31 , Blogger b-look írta...

Nagyon jó a mottó!!
Én nem vagyok Ryan Gosling fan, de ez a kép tényleg ott van. ;)

 
Időpont: 2012. október 10. 22:07 , Anonymous Ani írta...

Nagyon jó kis összeállítás, jöhetnek még ilyen bejegyzések! :)
A kedvenceim a Heti smink - a kis kommentáron jót nevettem :))... és a Heti hajkorona... én is úgy gondolom, hogy egy rövid haj is lehet nőies (sőt!) és nem értem ezt a nagy póthaj mizériát sem...most nem attól lesz valaki nő, hogy "20" méteres haja van, és az esetek nagy részében (ezeket napi szinten látom) nagyon feltűnő és elüt a rendes hajszínüktől is... persze láttam már olyan póthajat is ami igényes és nagyon szépen volt megcsinálva. :)
Egyébként mostanában találtam rá a blogodra, és az egyik kedvencem lettél. További sok sikert kívánok a blogodhoz és sok-sok bejegyzést még! :))

 
Időpont: 2012. október 11. 7:27 , Blogger djkaty írta...

Ó, a smink és a manikűr!!! Na meg a mottó, nem győzöm mondani a csajoknak az irodában, alig isznak...

 
Időpont: 2012. október 12. 22:23 , Blogger Barta Veronika írta...

Először is, marha jó a cím! :) Ötletes, tetszik! ^^
Másodszor, a rövid hajas nézeteiddel abszolút egyet értek. :D Mily meglepő. :P
Harmadszor pedig naná, hogy jöhet még ilyen. ^^

 
Időpont: 2012. október 12. 22:25 , Blogger Viki írta...

Szupi, örülök, hogy tetszett. Szerdán jön a következő! ;)

 
Időpont: 2012. október 12. 22:28 , Blogger Viki írta...

Jajj, én is úgy vagyok az évszakokkal, mint Te, mindegyiket szeretem valamiért. :)
Igyekszem majd mutatós és könnyen elkészíthető manikűröket és hajakat hozni, hogy meglegyen a motiváció. ;)

 
Időpont: 2012. október 12. 22:28 , Blogger Viki írta...

Haha, akkor ebben a Ryan Goslin dologban egyet értünk. :D

 
Időpont: 2012. október 12. 22:35 , Blogger Viki írta...

Köszönöm a biztatást Ani, nagyon jól esik ezt olvasni. :) A póthajjal kapcsolatban én is ugyan ezt gondolom. Az én Húgomnak is volt régen ilyen felcsatolható póthaja, és egyszer kipróbáltam én is... nagyjából 5 percig tűrtem a dolgot, aztán rájöttem, hogy ez nem nekem való. :D

 
Időpont: 2012. október 12. 22:38 , Blogger Viki írta...

Hajjajj, nekem is valahogy rá kell szoktatnom magam a napi 2 liter folyadékfogyasztásra... kár, hogy engem nincs, aki figyelmeztessen. :/ A kolláganőid szerencsésnek mondhatják magukat! :D

 
Időpont: 2012. október 12. 22:43 , Blogger Viki írta...

Jajj, de jó, hogy kiemelted a címet, örülök, hogy tetszik. :)
A második ponton tökre meglepődtem. (I'm just kidding) ;)
... szerdán ugyanitt, ugyanekkor. :D

 
Időpont: 2013. április 7. 13:40 , Blogger IsaBella írta...

A koli kulcsomat én is így festettem ki.^^ :)

 
Időpont: 2013. április 8. 7:46 , Blogger Viki írta...

Én nem festhetem be a kolis kulcsaimat, mert év végén vissza kell adnom őket. :/

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal