2012. szeptember 27., csütörtök

10 pan project - START



Az utóbbi időben sikerült jó néhány termékből bespájzolnom, ezért úgy döntöttem, hogy a vásárlási stop mellé beiktatok egy "használjuk a meglévő készletet" projektet is. Igyekeztem olyan dolgokat válogatni a 10-es listára, amikből hajlamos vagyok többet vásárolni, és amikből már amúgy is több van (a kelleténél) itthon. Leginkább arc- és testápolásra szorítkoztam, de azért jutott hely körömlakknak, és némi sminknek is.




1., Sunfleur Depigmentáló krém - ezt az arckrémet már lassan 3 hónapja használom intenzíven, és nagyjából még félig van. A legutóbbi kedvences bejegyzésben említettem, hogy látok némi változást az arcomon a pigmentfoltokat illetően, úgyhogy továbbra is szorgosan kenegetem majd. Azt hiszem, ezt nem lesz túl nehéz feladat elpusztítani.

2., The Body Shop rózsás testápoló - ő is már egy jó ideje az éjjeli szekrényem lakója. Eddig nem használtam napi szinten, mert szerencsére nem volt rá szükségem, viszont a hideg, szeles idő közeledtével biztosan gyakrabban elő fog kerülni. 

3., Clinique liquid facial soap mild - korábban már említettem, hogy Nekem mennyire bevált ez az arctisztító, napi szinten használom, úgyhogy biztosan hamar el fog fogyni. 

4., Zamian csokis arcmaszk - azt hiszem az elmúlt fél évben arcmaszkból halmoztam fel a legtöbbet. Azért esett a Zamian csokis maszkjára a választásom, mert általában amúgy is ezt használom a legtöbbször, és egész szépen karban tartja az arcbőrömet.




5., Garnier BB krém - a nyár örök klasszikusa volt nálam a Garnier zsíros bőrre való BB krémje, ezért is került fel a listára. A kérdés csak az, hogy vajon el tudom-e használni, mielőtt túl sötét lesz a színe. 

6., Astor Air max szempillaspirál - az elmúlt idők legjobb vétele szempillaspirál téren. Hosszú, dús, ébenfekete szempillákat lehet vele varázsolni. A hétköznapi sminkem alapja, úgyhogy könnyű dolgom lesz vele.

7., Terra Naturi 07 Coral - amióta megvan, ez a kedvenc rúzsom, tökéletes a mindennapokra, mert szinte ugyan olyan színe van, mint a számnak. Annak ellenére, hogy szuperül hidratál és nagyon kellemes érzés viselni, nem lesz egyszerű elhasználni, mert még elég friss szerzemény, de minden tőlem telhetőt megteszek az ügy érdekében. :D

8., Sleek Life's a peach - ő a kemény dió a csapatban. Persze jó lenne, ha az egészet el tudnám fogyasztani, de tekintve, hogy hatalmas mennyiség, és a (nemsokára) világos bőrömön egészen kevés kell belőle, elégedett leszek, ha középen elérem a pan alját. 




9., Essence Fruity fedőlakk - szerintem ez lesz a legegyszerűbb feladat, mivel fedőlakkot mindig használok, gyorsan a végére fogok érni.

10., Lovely Be neutral Nr. 3. - a leárazások során elég sok körömlakkot sikerült beszereznem (főleg az Essence nude kollekciójából), és mivel a színesek közül nem hinném, hogy bármelyiket is el tudnám használni maradéktalanul, ezt a natúr színt választottam. Bár most megint kezdenek vonzani a sötét színű lakkok, remélhetőleg ezt is ki tudom majd végezni előbb- utóbb.

Nos, hát ez lenne az én 10-es "készletfelszámolós" listám, remélhetőleg minél hamarabb el fogom őket használni, és addig is igyekszem nem bővíteni a már meglévő "kollekciót".


Ti próbálkoztatok már hasonló projekttel? Szerintetek jól választottam? 
Mi az a 10 termék, ami a Ti listátokon szerepel(ne) jelenleg?

Címkék: , , , , , , , , , , ,

3 megjegyzés:

Időpont: 2012. szeptember 27. 10:33 , Blogger Bogi Vrg írta...

Nekem csak rúzsból van nagyon sok, de nem nagyon használom őket, minden másból csak egy van (egyelőre) :-)

 
Időpont: 2012. szeptember 30. 13:08 , Blogger Viki írta...

Haha... egyelőre. :D Túl sok azért nekem sincs, inkább a megelőzés a cél, hogy addig ne vegyek újat, amíg ezek el nem fogynak. :)

 
Időpont: 2014. május 8. 15:49 , Blogger Unknown írta...

Szia, azóta mi a tapasztalatod a SunFleur Depigmentálóval?

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal